Szóval, ott álltam boldogan a pozitív teszttel és nem mertem örülni.
Először úgy gondoltam nem szolok senkinek, még a páromnak sem, de amikor először beszéltünk telefonon az nap (kb. 1 órával később) már mondtam neki, hogy este lesz egy meglepim a számára.
Mikor haza értem, mondtam csukja be a szemét, és a kezébe adtam a tesztet. Nem nyitotta ki a szemét, csak tapogatta, mi lehet az. Egyszer csak összezárta a tenyerét, kinyitotta a szemét, rám nézett és csak annyit kérdezett: „- Tényleg?”
Csodás érzés volt, főleg, hogy a volt férjem egyik terhesség bejelentésemkor sem volt igazán lelkes, pedig mind két fiam tervezett volt.
Nehéz és aggodalmas hetek következtek. Apránként osztottam meg a jó hírt egy két emberrel, de csak azokkal, akikről tudtam már nagyon drukkolnak nekünk.
Az első igazi öröm a 10. heti ultrahangnál volt, ahol volt szívverés, nem volt üres a petezsák, sőt már kivehetőek voltak az apró formái. (Mint a kép is mutatja)
Tudtam sok vizsgálat és pihenés vár rám, bár dolgozni még dolgoztam, de csak a 15. hétig.
A korom (38 múltam januárban) és a kisebbik fiam betegsége miatt, tudtam a legbiztosabb, ha elmegyünk levettetni a magzatvizet. Rettegtem tőle!!! Pedig nem vagyok egy betoji, de akiknek a környezetemben volt mindenki, riogatott, hogy elviselhetetlen fájdalom, éles, nyilalló érzés,
Hát én nem tudom…..
A MÁV – ba voltunk, nagyon rendes, kedves, lágy kezű doki volt. Mindent mondott, mikor, mit csinál. A tű akkora volt, mint egy sima izom injekciós tű. Annyit éreztem, mint egy vérvételnél, az – az igazán semmit. Utána hazajöhettem és itthon kellett pihenni, de nem szigorúan feküdni.
Több mint 3 hét múlva jött meg az eredmény. Egészséges, kislányt hordok a szívem alatt.
A 14. héttől ficánkol, apukája már a 19. héten érezte a pocakomon a rugdosásait és nincs olyan este és reggel, hogy legalább 10 percet ne a hasammal foglalkozzon. (Még a végén féltékeny leszek. JJJ )
Folytatás később…..
Utolsó kommentek