Nagy fiam februárba lesz 17 éves.
Szerencsére nagyon jól kijönnek a párommal. Inkább haver a szemébe, mint az az ember, aki az apja helyére lépett. Természetesen a mi viszonyunk sem igazi anya - gyerek kapcsolat, sokkal inkább egy őszinte, szeretett teljes összetartozás. (Irigylik is sokan ezért az osztályban)
Mégis mikor meg tudta, hogy jön a kis tesó, az első reakciója az volt:
"-Minek?"
Aztán ahogy az idő telt, a pocakom egyre nagyobb lett, átment aggódóba. Mindentől féltett, a szüléstől, a koromtól stb..
Mielőtt a kórházba mentem, megkérdezte meglátogasson - e?
Mondtam neki, hogy nem kell, mert csak 3 nap, tudom, hogy nem nagyon szereti a kórházakat.
Mégis amikor megszületett a hugi, még aznap délután bejött, mint a nagy és okos, büszke báty.
Amióta itthon vagyunk, folyton babusgatná, sétáltatná.
A múltkor vásárolni mentünk, átvittük a kicsit anyuékhoz, mégse a gyerekek vigyázzanak egy ilyen kis csöppségre. A nagy fiam, vérig sértődött, hogy ő is elég nagy már, hogy 1 - 2 órára rábízzam a húgát.
Ez a kis tündér, akár az ő lánya is lehetne, ha hamar kezdi a felnőtté válást, és a képeket elnézve, az imádat is akkora köztük.
Hát ennyit a minekről.....
Utolsó kommentek