Ma reggel felhívott egy barátnőm.
Régen nagyon sokat találkoztunk, de aztán elköltözött vidékre és azóta csak telefonon szoktunk beszélni.
Kérdezte itthon vagyunk – e, mert fent van Pesten.
Mondtam, persze, hogy itthon vagyunk éppen a gyerekeket etettem. Mellesleg nem tudom mit gondolt, ebben a szuper jó időben hol lehettünk volna, reggel 10kor.
Mondta, jó akkor nem sokára itt van.
Még egy perc sem telt el, már csengettek.
Bejött, a cipőjét eszébe nem jutott levenni, közölte, hogy legyek szíves főzzek egy kávét, mert fáj a feje és amúgy is átfagyott.
Mondtam, mindjárt.
Nekem a gyerekek az elsők.
Vilcsinek ép akkor lett kész a tízóraija, Patriknak meg már készült.
Bementem a kisasszonyt megetetni, ő utánam, még mindig cipőben.
„- Nem vennéd le a cipődet? – kérdeztem.
- Minek, nem koszos.
- De kint kosz van és tiszta sár minden.
- De hát a kicsi még nem mászik a földön.
A végén közöltem, nem érdekel, ha be akar jönni a szobába, vegye le a cipőjét.
Végül megtette, kiderült ki van szakadva a zoknija a nagylábujjánál.
Nálunk Vilcsi velünk alszik egy szobába, általában fél 10kor ébred, és rögtön a kajáját követeli.
Ezért beágyazni akkor szoktam, ha már az ifjakat megetettem és végre van időm egy kicsit rendbe szedni a lakást. Na, nem kell valami fergeteges nagy rendre gondolni, nem vagyok egy rend mániás, csak legalább olyan kinézetet próbálok csinálni a lakásból, mint ahol emberek laknak. Már megszoktam a fiúk miatt és ebbe beleértve apát is, hogy teljes rend már soha nem lesz, mert valahol mindig lesz egy koszos zokni, egy elhagyott papír zsebkendő.
Visszatérve a történetre, a barátnőm végig beszélgette azt az időt amíg Vilcsit etettem, így legalább kétszer annyi ideig tartott, mert a kis drágám, folyton arra figyelt, ki karattyol a feje fölött.
Éppen hogy befejeztük az evést, a barátnőm megkérdezte, na, akkor főzöl egy kávét.
Természetesen! Míg a kávét főztem Patrikot is – a kisebbik fiamat is – megetettem.
Barátnőm kávéivás közben megkérdezte:
- Nálatok mindig ez van? Vagy néha szokott rend is lenni?
Na, köszi! Ezt jól megkaptam.
Emlékszem, amikor még itt laktak a környéken, akár mikor felmentünk hozzájuk az ágy alatt hevertek az apja meg a bátyja koszos zoknijai. A mosogató folyton tele volt mosatlan edénnyel.
Már többször megfogadtam, hogy akit zavar, hogy nálunk nincs még reggel 9kor beágyazva, vagy esetleg az este 10kor elfogyasztott spagettis tányér csak leöblítve van a mosogatóba, az ne jöjjön hozzám.
Az menjen a Ritz szállóba.
Az gondolom, mondanom sem kell, hogy a kávé felhörpintése után, közölte, neki mennie kell, ha legközelebb erre jár, majd beugrik.
Egy cseppet sem marasztaltam, sőt valószínűleg legközelebb nem fogunk ráérni.
Miután elment elgondolkodtam, miért is jött fel?
Beszélgetni szinte semmit nem beszélgettünk, nem tudtam meg mi van velük, nem kérdezett rólunk sem semmit.
Végül rájöttem.
Sajnálta a pénzt, hogy valahol igyon egy kávét.
Utolsó kommentek