A közvetlen – folyosó – szomszédunk egy fiatal pár, négy hónappal idősebb a kisfiúk, mint Vilcsi.
Amióta a kis fiúk megszületett rengeteget sír. Még a lakásban is lehet hallani.
Néha nem értem, egy lassan egy éves kisgyerek, hogy sírhat szinte egyfolytában, amikor ébren van.
Nem egyszer hiszem azt, hogy Vilcsi ébredt fel, miközben csak a szomszéd kisfiú elégedetlenkedik.
Ez kevésbé zavarna, de a közös folyóson is olyan hangos életet élnek, mintha csak ők laknának itt.
A szomszéd asszony legtöbbször úgy viszi el sétálni Balázskát, hogy kint beleteszi a babakocsiba, ott hagyja, és ő még legalább negyed órát molyol odament.
Balázska meg ilyenkor elégedetlenkedve üvölt.
Ma éppen látogatóba jött hozzájuk a nagymama.
A rácsnál olyan hangosan beszélgettek, hogy én a konyhában hallottam minden egyes szót, pedig a konyhám van a legtávolabb a folyosótól. Azt már nem is említem, hogy a rácsot olyan zajjal csukta be, hogy szerintem a földszinten is hallani lehetett.
Mikor mentek befelé, Erika – mert, hogy így hívják a szomszéd asszonyt – halkan megjegyezte, a küszöbön állva, halkan, mert Balázska alszik.
Lehet, hogy én vagyok mostanában érzékeny, és mindenen felkapom a vizet.
De emlékszem mikor – nem egyszer, még Vilcsi megszületése előtt – éjjel jöttünk haza, milyen halkan, óvatosan csuktuk be a rácsot, és amíg a lakásba be nem értünk, meg sem szólaltunk, nehogy megzavarjuk a szomszédokat.
Szerintem az együtt élés alapvető szabályai mindenkire kéne, hogy vonatkozzanak. Kíváncsi vagyok, ő fordított esetben mit csinálna?
Utolsó kommentek