Elhatároztam éppen itt az ideje, hogy Vilcsi ízlelő bimbócskáit beindítsuk.
Kedden délben a főzelékébe egy ici – pici sót csempésztem.
Nagyon minit, mert azért valahol ellene vagyok, de szerintem mindenki sóval főz, ráadásul ajánlják is, hogy egy kevés só legyen az ételbe.
Cukkinit ettünk sárgarépával és burgonyával. Mikor kész lett, egy fél főtt tojássárgáját is tettem bele.
Kicsit tartottam a tojástól, Vilcsi most kapott először.
Felébredt a drágám, szokásához híven a pocakja ébresztette.
Tisztába tettem és betettem a pihenőszékébe.
Amíg kimentem a kajájáért meg az előkét elővettem, csendben ült a székében.
Jött az első falat, szájába vette ízlelgette - minden evést úgy kezdünk, hogy egy pici falatot meg kell előtte kóstolni.
Úgy nézett ki ízlik neki, tátotta a kis száját, mint egy éhes madárka.
A következő falat után keservesen sírva fakadt.
Gondoltam, lehet, hogy szomjas. Az is volt, mert rögtön megivott 50 ml-t. Amit a mai napig nem tudok, hogy az éhsége miatt volt – e.
Újabb falat, újabb sírás.
Már a tea sem kellett.
Olyan keservesen sírt, kivettem a székéből, megpróbálva, ölbe etetni.
Ez már működött.
Villangó – pillangóm, olyan mohón tátogott, hogy alig bírtam megfelelő tempóba adni.
Majdnem az egészet megette, pedig többet csináltam, mint szoktam.
Evés után böfiztünk, egy kicsit sétáltam vele és leraktam a járókába, mint máskor.
Vilcsi azonnal sírva fakadt, a hátán feküdt és a popsiját felemelte.
Felvettem, nem értettem mi a baja, gondoltam, megnézem a pelust.
Hát tele volt. Rendesen megpakolta a kis drágám.
Annyi idő elég volt neki, hogy telerakja a pelusát, amíg kimentem a kajájáért.
Akkor még sem az ízlelő bimbócskák hadakoztak.
Utolsó kommentek