Vilcsi 6kor szopizott és utána vissza is aludt. Szerencsére az orra sem volt annyira teli.
Apával fél 7kor keltünk, megcsináltam a szendvicseket és mire a fiúk elmentek, Vilcsi is felébredt. Ekkor 7.30 volt.
Szegénykémnek orrszívással kezdtük a reggelt, utána pedig a szokásos hancúrozás következett a nagyágyon. 9 kor elálmosodott, de az orrocskája újra tele volt, ezért újabb orrszívás, szopi és alvás.
Újra egyedül alszik el a kiságyába.
Amíg Vilcsi aludt Patrik is felébredt. Legalább addig őt megetettem.
A kis drágám 10.45kor kelt, ismét szörcsögve.
Tízóraira sárgadinnyés – banánt kapott.
Evés után a járókában játszott, remekül elfoglalva magát. Nem is kellett őt kivennem egészen ebédig. Mielőtt megebédeltünk, hatalmasat kakilt, ami nem baj, mert ha beteg, jó, ha ürül minél több baci belőle.
Ebédre csirkemelles cukkinit kapott. Szerencsére attól, hogy beteg, még nagyon jó étvágya van.
Miután megevett, vissza a járókába, mert Patriknak is kellett a kajáját csinálnom.
Mire mindennel kész lettem Vilcsinek elszállt a türelme és kikéredzkedett az ágyból.
Kivettem és nagyot játszottunk.
15 kor megjött a Krisztián a suliból. Sajnos megint ramaty idő van, ezért Vilcsit nem vittem magammal a vásárláshoz.
Elmentem a keresztelő ruháért, ami gyönyörű lett, pont olyan amilyennek szerettem volna.
A kis kalapját is elintéztem, még reggel telefonon, remélem kész lesz addigra.
16ra értem haza, Vilcsi nem türelmetlenkedett, pedig már álmos volt.
Szopi után el is aludt egyből, ismét hanyatt.
A szobába kinyitottam az ablakot, friss, hűvös levegő jött be. Vilcsi úgy magára húzta a takarót, hogy nem látszott ki alóla, mikor néha benéztem hozzá.
18 kor ébredt, eddig mindig lerúgta magáról felkeléskor a takarót, de most csak mosolygott alatta. Biztos érezte, hogy hűvös van.
Uzsonnára megint vaníliás milupát kapott, banánnal.
Fürdetésig a járókában játszott, több mint másfél órát.
19.45kor megfürdettem, masszázsoztunk, orrot szívtunk és mentünk aludni.
Miközben szopizott megjött apa.
Na persze, hogy lőttek az alvásnak.
Jó fél óra múlva tudtam csak újra rászedni, hogy aludni menjünk.
Azért negyed 10kor így is már aludt.
Éjjel fél 12kor alig kapott levegőt a nózija miatt, ezért gyorsan kiszívtuk neki, utána egy kis vigasz szopi és alvás.
Aludt egészen 5.30 ig.
Utolsó kommentek