Ma elgondolkodtam.
Párom nagy lánya szerint, azért mert én azt írom magunkról, hogy jól élünk, bár nem forog kacsalábon a házunk, mi gazdagok vagyunk.
Én nem így látom.
Jól élünk, mert boldogok vagyunk együtt, olyannyira amennyire ennyi idősen már nem is gondoltam, hogy még boldog lehetek majd egyszer.
Jól élünk, mert a saját lakásunkban lakunk, nem pedig albérletben.
Jól élünk, mert a gyerekeink egészségesek, néha szemtelenek, kamaszok, de imádni valók.
Jól élünk, mert este meleg étel kerül az asztalra és bármikor éhes valaki talál a hűtőben magának enni valót.
Jól élünk, mert nem azon sopánkodom, hogy mire nincs, hanem annak örülök, ami van.
De attól még:
Nem fér bele, hogy külföldre menjünk utazni.
Inkább három helyre megyek vásárolni, ha tudom, hogy valami máshol olcsóbb.
Nem kerül minden héten libamáj az asztalra.
A gyerekeim is megtanulták, hogy nem azért mondok nemet valamire, mert nem akarom megadni nekik, hanem mert nem mindig fér bele.
Én nem gondolom, hogy gazdagok lennénk.
A gazdagság egy egészen más kategória.
Amikor ment a szekér, azt gondoltuk, nem is áll meg soha, akkor sem éreztem úgy, hogy gazdagok vagyunk, csak jóval több minden belefért az életünkbe. /Igen akkor egy nyáron háromszor voltunk külföldön/.
De mégis most úgy érzem kevesebb pénzzel, mégis jobban élünk. No, nem a pénzre értve.
Szerintem a szegénység máshol kezdődik:
Ott ahol a gyerekek csak az iskolában kapnak először enni, és utoljára is, mert vacsorára már nem jut.
Ott ahol családok laknak, három generáció egy szobában.
Ott ahol csak az egyik gyerek mehet iskolába, mert csak egy cipő van a két gyerekre.
Ott ahol nem ismerik a számítógépet, a DVD lejátszót, a mobil telefont.
Ott ahol emberek százai élnek az utcán.
Ott ahol a gyerekek éheznek, gyertya mellett tanulnak, mert kikapcsolták a villanyt.
Ott ahol, intézetbe kerülnek kicsi gyerekek, mert nincs miből eltartani őket.
De más szegénység is létezik:
A lelki szegénység talán még ennél is rosszabb. Egy ismerősöm milliomos. A szó szoros értelmében. De egyedül él. Elvált, mert rájött a felesége, csak a pénzéért van vele, mellette az ő pénzéből tartotta el a pasiját. Azóta már meghalt az édesanyja is, az apja már több mint 20 éve. Testvére, gyereke nincs. Gazdag, ezért barátai biztos vannak, de mégis egyedül van. Ő biztos nem boldog.
A másik szegénység az én szememben, az irigység. Amikor semmi mást nem tartunk szem elött, csak, hogy nekünk mi a jó, nekünk mi jár, és mi mit kapunk.
Anyukám már kicsi korunkban megtanított, soha nem azt nézzük a másik mennyit, mit és mennyiért kapott, hanem annak örüljünk, ami nekünk van.
Én ugyan úgy tudok örülni más örömének, főleg ha én is tehettem ezért valamit, és más bánata is ugyan annyira elkeserít.
A világ így is kegyetlen, nem szabad, hogy még keserűbb legyen a szánk íze, mint eddig.
Utolsó kommentek