A párom úgy látszik később észlelő típus, mert őt nem tavasszal csapta meg a szerelem szele, hanem most nyáron.
Tegnap éjjel, szokásunkhoz híven, megint jó "korán" feküdtünk le. Mikor már éppen elaludtunk, Vilcsi éppen felkelt. Egy kis cici hiánya volt.
Kivettem, megszoptattam, simogattam közben a fejecskéjét.
Mikor visszatettem az ágyba és én is lefeküdtem, a párom - akiről azt hittem, már mélyen alszik - odafordult és azt mondta:
- Te vagy a legjobb anya a világon.
Mosollyal az arcomon aludtam el.
A volt férjem 15 év alatt egyszer sem mondott ilyet, sőt tudta, ha igazán meg akar bántani, azt kell mondania, a gyerekek ha tehetnék elköltöznének tőlem.
Milyen érdekes, mikor külön mentünk, a nagy fiát megkérdezte, hozzáköltözik - e, mire a fiam azt válaszolta, ő anya nélkül nem költözik sehova.
Reggel apa is felébredt, megkérdeztem miért mondta este, amit mondott.
- Csak úgy, mert így gondolom.

Utolsó kommentek