Némi kihagyás után igazán van mit összegeznem az elmúlt időszakról.
Vilcsi rettentő gyorsasággal fejlődik.
Már kapaszkodva meg, bár a mozgása még igen megfontolt, mászik, mint egy kiskutya, és még mindig mindenkire, mindenkor mosolyog.
Kicsit bánom, hogy ilyen gyorsan fejlődik.
Időközben nyaralni is voltunk, Zala megyében, amit a kisasszony nagyon élvezett, függetlenül attól, hogy szinte egész nap hurcolásztuk magunkkal ide – oda.
Zalai nyaralásunk alatt történt, hogy majdnem szívinfarktust kaptam.
Vilcsi imádja a kenyér héját. Én kevésbé örülök neki, hogy eszi, mert hiába van már négy fogacskája, a rágás technikájára még nem igazán jött rá.
Mikor kenyeret eszik, örömébe mosolyog és krákogva, mint aki köhögni akar, nevet.
Hát Zalában is így volt. Elmentünk horgászni, már éppen szedelőzködtünk, gondoltuk, mielőtt elindulunk eszünk valamit. A szomszédba lehetett kapni főtt kukoricát, azt ettünk egyet – egyet. Ha mi eszünk Vilcsi rögtön méltatlankodik, hogy ő miért nem kap. Volt nálunk még egy kis kenyér, így kenyér héját kapott. Nagy örömmel majszolta és közben vigyorogva „krákogott”. Én közben pakoltam. Minden második pillanatba ránéztem, nem – e vesz be túl nagy falatot. Ahogy „krákogott” beleláttam a szájába, láttam nincs benne semmi, de a krákogás nagyon erőltette. Gondoltam adok neki egy kis innit. A cumis üveg cumijára sem tudta a kis száját rászorítani, nemhogy nyelni tudjon. Tudtam baj van. Abban a pillanatban lenyúltam a torkán és a nyelvcsapjánál éreztem a letapadt kenyér héját. Kb. 1cm × 1 cm volt.
Amint kikerült a kenyérhéj, Vilcsi éktelen sírásba kezdett. Úgy potyogtak a könnyei, mint még soha. Mikor megnyugodott én nekem még mindig remegett kezem – lábam. Sőt amikor a kocsiba beültünk még akkor is. Na, hát azóta nem kapott kenyeret.
Utolsó kommentek