Reggel fél 7kor keltünk. Apa leszaladt zsemléért, megcsináltam nekik a kaját és elmentek dolgozni. Mire mindennel kész lettem, Vilcsi ébredezni kezdett.
Megszoptattam és láss csodát visszaaludt.
Mikor azt hittem, talán lesz egy kis időm magamra is, felkelt a Patrik és jöttek a tejért is.
Kezdődött a megszokott napi menetrend.
Patriknak megcsináltam a kajáját, megetettem, közben elmosogattam és addigra már ébredt is az én kis hercegnőm.
Reggelire sárgadinnyét kapott, banánnal.
Utána játszott a járókába egészen 12ig, amikor elálmosodott.
Egy kis szopi után hamar el is aludt.
2kor ébredt. Addigra Patrikot megetettem.
Ma is tököt kapott, sárgarépával és csirke hússal.
Mire megebédeltünk lassan a Kiki is megjött.
Lementem vásárolni. Nem sok minden kellett ezért hamar megjártam.
Mikor hazaértem Vilcsi kezdett álmos lenni, de nem akart elaludni, ezért játszottunk az ágyunkon. Kiki közben elment színházba az osztálytársaival.
Csúnya fekete felhők közeledtek. Apa telefonált, hogy esik – e? Mondtam, hogy még nem.
Mire apa hazaért, kb. negyed órával később, már dörgött, villámlott és szakadt. Szerencsére nem ázott meg.
Hívott a Krisztián, hogy bőrig áztak. Na, szépen fognak kinézni a színházba.
Vilcsi már addigra nagyon nyűgős volt. Biztos az időt érezhette.
Már 7kor megfürdettem, masszázsoztunk és szopi után egyből el is aludt. Magától az ágyában.
Krisztián fél 11re ért haza, természetesen a Patrik megvárta, hiszen megszokta, hogy együtt fekszenek le.
Vilcsi éjjel nem ébredt fel, csak reggel 5kor, de akkor is a szopi után visszaaludt.
Utolsó kommentek